
Tanfolyamunkra Önt is várjuk, ha
Ø szeretne a mindennapi munkájához hasznos információkat kapni, Ø fontos Önnek, hogy az előadók jól felkészült szakemberek, az adott téma elismert szakértői legyenek, Ø a két napot kellemes körülmények között szeretné eltölteni.

Mérlegképes oktatásainkról írták:
„Évek óta járok a Hessyn által szervezett továbbképzésre. Az előadók kiválasztásához gratulálok, színvonalas, felkészült, jó előadókészségű szakemberek, akik maximálisan teljesítik feladatukat. Önök pedig a megszokott, elvárt szinten szervezik a továbbképzést. Nem véletlen, hogy nem váltottam, megelégedettségem maximális."
„Első alkalommal vettem részt az Önök kurzusán. Nem bántam meg a váltást. A korábbi kurzusokon az időt alig tudták kitölteni mondanivalóval. Az sem túlzás, hogy tiszta unalom volt. Az Önök Előadói a valós életből jöttek és ennek megfelelően jó előadói készségükkel a gyakorlat alapján adták át hasznos ismereteiket.”
„Több éves Hessyn által szervezett előadásokon vettem részt, mindig elégedett voltam, most is.”
„Mióta van kötelező továbbképzés, ez volt számomra a legérdekesebb és leghasznosabb 2 oktatási nap. Mindkét előadónak gratulálok és köszönöm. A Hessyn Kft-nek pedig külön köszönöm a rendszeres értesítéseket és a nagyon finom süteményt.”

|
Mérlegképes kötelező oktatásunkon szerezhető kreditpontok: |
|
Adószakértők részére |
14 kreditpont |
BUDAPEST
SZEGED
GYŐR |
|
Adótanácsadók részére: |
14 kreditpont |
|
Okleveles adószakértők részére: |
14 kreditpont |
|
Könyvvizsgálók részére: |
6 kreditpont |
BUDAPEST GYŐR |
|
8 kreditpont |
SZEGED |
A Nemzetgazdasági Minisztérium a 2010-es év tematikáját a következőkben határozta meg:
Ø I. modul: Aktuális számviteli kérdések 8 óra
1. A számviteli előírások változásai (1 óra)
2. A devizás könyvvezetésre való áttéréssel kapcsolatos számviteli teendők (2 óra)
3. A devizás ügyletek elszámolása, a devizás tételek évközi és év végi értékelése (2 óra)
4. Az értékpapírokkal kapcsolatos elszámolási kérdések (2 óra)
5. A támogatások számviteli elszámolása (1 óra)
Ø II. modul: Számvitelt érintő jogszabályi környezet változásai 8 óra
1. Az adó- és járulékszabályok változásai (4 óra)
2. Kötelmi jog az új Polgári Törvénykönyvben, és annak számviteli vonatkozásai (4 óra)
Oktatásainkhoz ebben az évben is könyvet adunk ki, a továbbképzés kötelező tematikájának megfelelően. Kiadványunk megírására neves szakembereket kérünk fel.
Könyvünk szerzői:

1.1 A számviteli előírások változásai (1 óra)
Sipos Petra tanácsos, Nemzetgazdasági Minisztérium, Számviteli Főosztály
1.2 A devizás könyvvezetésre való áttéréssel kapcsolatos számviteli teendők (2 óra)
Tóth Mihály vezető tanácsos, Nemzetgazdasági Minisztérium, Számviteli Főosztály
1.3 A devizás ügyletek elszámolása, a devizás tételek évközi és év végi értékelése (2 óra)
1.5 A támogatások számviteli elszámolása (1 óra)
Rezsabek Angéla okleveles könyvvizsgáló
1.4 Értékpapírokkal kapcsolatos elszámolási kérdések (2 óra)
Nagy Katalin osztályvezető, Nemzetgazdasági Minisztérium Számviteli Főosztály
2.1 Az adó- és járulékszabályok változásai (4 óra)
dr. Teszéri-Rácz Ildikó adójogi szakjogász
2.2 Kötelmi jog az új Polgári Törvénykönyvben, és annak számviteli vonatkozásai (4 óra)
dr. Csizmadia Zsófia fogalmazó, Nemzetgazdasági Minisztérium Számviteli Főosztály


Oktatóink és tanáraink:
Dr. Báthori Zsuzsa
Botka Erika
Csathné Solymár Katalin
Gábriel Péter
Kardos Péter
Pópity István
Rezsabek Angéla
Dr. Sziva Miklós
dr. Teszéri-Rácz Ildikó
Tóth Mihály
Dr. Zelenka Józsefné




|